Célpontban az öböl menti energia szektor

A biztonsági szakértők arra gyanakodnak, hogy egy rendkívül veszélyes, célzott támadás áll a két öböl menti energetikai óriás cég számítógépes hálózatát ért támadás hátterében, amik komoly kérdéseket vetnek fel a támadás forrását illetően. Az állami tulajdonú Saudi Aramco olaj- és a katari székhelyű RasGas folyékony földgázt kitermelő vállalatnál történt támadás látszólag nem érintette a kitermelést, mégis rámutat a Perzsa öbölben lévő energia ellátási láncot érintő kockázatra. Egyik vállalat sem adott ki tájékoztatást a veszteségekről, de a támadás mértéke alapján ez jelentős lehet. Az Aramco blokkolta a hálózatához történő külső hozzáférést, amely napokon keresztül 30000 számítógépet érintett. A RasGas szakemberei pedig már egy hete küzdenek a rendszerek kijavításával. Bár az Internet sötét és bűnökkel teli bugyraiban nem lehet egyértelműen megnevezni senkit, több szakértő  úgy véli, hgy Iránnak is volt szerepe az ügyben, amely maga is elszenvedett több nagyon súlyos kibertámadást az elmúlt években. Mások azonban úgy vélik, kevés a bizonyíték az ilyen feltételezésekhez.

http://news.smh.com.au/breaking-news-technology/virus-origin-in-gulf-computer-attacks-in-question-20120905-25d8p.html


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2024-29944 – Mozilla Firefox ESR sérülékenysége
CVE-2024-29943 – Mozilla Firefox sérülékenysége
CVE-2024-28916 – Xbox Gaming Services sérülékenysége
CVE-2023-46808 – Ivanti Neurons for ITSM sérülékenysége
CVE-2024-2169 – UDP sérülékenysége
CVE-2023-41724 – Ivanti Standalone Sentry sérülékenysége
CVE-2024-27957 – Pie Register sérülékenysége
CVE-2024-25153 – Fortra FileCatalyst sérülékenysége
CVE-2024-21407 – Windows Hyper-V sérülékenysége
CVE-2024-21390 – Microsoft Authenticator sérülékenysége
Tovább a sérülékenységekhez »