Elhunyt Steve Jobs

Hasnyálmirigyrákban elhunyt Steve Jobs, az Apple cég alapítója és elnöke. Jobs 1976-ban alapította a céget két társával, amely irányítása alatt a világ legnagyobb technológiai cégévé nőtte ki magát. Bár már a kezdetektől személyi számítógépekkel foglalkoztak, a cégnek az igazi hírnevet az 1984-ben kiadott Macintosh hozta meg. A sikert vélhetően a parancssoros interfészt felváltó grafikus kezelőfelületnek és az új beviteli eszköz , az egér bevezetésének köszönhették.

A 80s évek közepén Jobs összeveszett a másik két alapítótaggal Steve Wozniakkal és Ronald Wayne-nel és kivált a cégből, de 10 év múlva visszatért és visszahozta a céget a 90s évek elejére jellemző “kómából”. Jobs nevéhez fűződik a 2001-ben debütáló iPod készülék és az Apple online zeneboltja az iTunes, amely forradalmasított a zeneipart. A megjelenés óta eltelt 10 év alatt a felhasználók több, mint 10 milliárd dalt töltöttek le készülékeikre.

Az újabb nagy robbanásra sem kellett sokat várni, a zeneipar után 2007-ben, az iPhone megjelenésével az Apple a mobiltelefon, illetve okostelefon piacot is felrázta, az új, stylus nélkül használható érintőképernyő, a letölthető alkalmazások és a rengeteg újdonság 2010-re 4%-os részesedést hozott a cégnek a mobiltelefon piacon. Irányítása alatt az Apple a világ vezető technológiai cége lett, 2010-ben éves forgalmuk meghaladta a 65 milliárd dollárt.

Steve Jobs 2004 óta küzd hasnyálmirigyrákkal, 2009-ben egy májátültetés miatt féléves kényszerszabadságra vonult, végül 2011. augusztus 25-én hajnalban egy rövid levélben bejelentette lemondását az Apple vezérigazgatói posztjáról. Jobs 56 éves volt.


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2024-3400 – Palo Alto Networks PAN-OS sérülékenysége
CVE-2024-3566 – Windows CreateProcess sérülékenysége
CVE-2024-22423 – yt-dlp sérülékenysége
CVE-2024-1874 – PHP sérülékenysége
CVE-2024-24576 – Rust sérülékenysége
CVE-2023-45590 – Fortinet FortiClientLinux sérülékenysége
CVE-2024-29988 – Microsoft Windows SmartScreen sérülékenysége
CVE-2024-26234 – Microsoft Windows proxy driver sérülékenysége
CVE-2023-6320 – LG webOS sérülékenysége
CVE-2023-6319 – LG webOS sérülékenysége
Tovább a sérülékenységekhez »