Az amerikai hadsereg digitálisan dokumentálta volna a teljes emberi életutat

2003-ban a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA) egy olyan projektet indított, aminek a célja nem kevesebb volt, mint rögzíteni egy személy minden mozgását, beszélgetéseit, és bármit, amit az illető tapasztal – hall, lát vagy olvas – azaz teljességre törekvően rögzíteni egy személy életének minden történését. A digitalizált életesemények visszakereshető formában történő tárolására szolgáló elektronikus naplózási rendszerre a beszédes „LifeLog” néven hivatkoztak. A hatalmas mennyiségű személyes információ gyűjtésének célja többek között a mesterséges intelligencia fejlesztéshez való hozzájárulás lett volna. Egy évvel a projekt kezdete után azonban a DARPA egy másik – nyíltan megfigyelésre szánt – rövid életű projektje (Total Information Awareness) miatt a személyes adatok kérdését egyre jobban felkapó média nyomására hirtelen vége szakadt. Dr. Douglas Gage, a LifeLog projekt vezetője szerint azonban a koncepció a mai okos telefonokban és a közösségi média hálózatokban lényegében tovább él.