Késhet a német közigazgatás 2022-re tervezett digitalizálása

 

Németország közigazgatási szerveinek – helyi, tartományi és szövetségi szinten – fokozatosan, de legkésőbb 2022-ig át kellene térniük a digitális szolgáltatások nyújtására az ügyfajták nagy része esetében, azonban ez a cél nem biztos, hogy a tervek szerint fog megvalósulni. Az egyik ok a személyi erőforrások hiánya. A szövetségi belügyminisztériumban körülbelül negyven olyan állást kellene betölteni, amelyek szükségesek a szóban forgó munkafolyamatok elősegítéséhez. Egyes vélemények szerint az említett problémához az ország közigazgatási tagoltsága is hozzájárul, ezért a települési önkormányzati, tartományi, illetve szövetségi szervek szorosabb együttműködésére lenne szükséges a kérdésben. Borúlátóbbak úgy vélik, hogy a szóban forgó nehézségek miatt egyáltalán nem is fognak sikerülni a közigazgatás átfogó digitalizálásának tervei.

(www.heise.de)