Melyik szektornak kerülnek a legtöbbe a számítógépes támadások?

A Ponemon intézet friss tanulmányában arról számol be, hogy a kibertámadások a pénzügyi szervezetek számára jelentik a legtöbb kiadást. A tanulmány elkészítéséhez a kiberbűnözők által okozott incidensek során felmerülő direkt költségeket vizsgálták, a hosszabb távú helyreállításból adódóakkal nem számoltak. Az eredmények szerint a szolgáltatás megtagadást okozó támadások, az adathalászat, valamint a belső fenyegetés okozza a legtöbb kárt a bankoknak és a hitelintézeteknek. Kiderült továbbá, hogy a pénzügyi szektor számára a kiberbűnözésből fakadó átlagos költségek 40%-kal nőttek az elmúlt három év során, cégenként ez 12,97 millió dollárt jelentett 2014-ben, tavaly azonban már 18,28 millió dollárt. Ezzel együt,t véleményük szerint a pénzügyi szektor körültekintő a biztonsági technológiák beszerzésének tervezéskor, és ezzel sikeresen lejjebb is tudják szorítani a kiadásokat.