Németország is számon kéri a Facebook-ot

Egy német adatvédelmi szabályozó szerv is nemmegfelelőségi eljárást tervez indítani a Facebook ellen a Cambridge Analytica-val összefüggésben kirobbant adatszegési botrány kapcsán – írja a Reuters. Johannes Caspar, Hamburg adatvédelmi biztosa írásban tájékoztatta a Facebook-ot, hogy hűtlen adatkezelés gyanúja miatt vizsgálatot indítanak, amely 300 000 eurós bírságot vonhat maga után. Ez ugyan a közösségi oldal bevételeinek fényében – amely tavaly mintegy 40 milliárd dollár volt – jelentéktelennek tűnik, azonban egy olyan időszakot vezet fel, amelyben az EU-s adatvédelmi szigorítások miatt a cég már igazán komoly bírságokra számíthat. Egy Facebook képviselő korábban zárt ajtók mögött már találkozott is német törvényhozókkal, ám az ezzel kapcsolatban nyilatkozók csalódottságuknak adtak hangot, elmondásuk szerint ugyanis nem hangzott el semmi lényeges információ a tiltott adatgyűjtés mértékéről.