Szigorítás a nem tanúsított Androidos készülékek esetében

A Google tiltja a saját fejlesztésű alkalmazásaihoz való hozzáférést azon eszközökön, amelyek általuk nem tanúsított Android verziókat futtatnak, így az érintettek többek között a Google fiókjukba sem tudnak bejelentkezni. A tech óriás tavaly vezette be az eszköztanúsítási rendszerét, melynek célja a Google alkalmazásokkal rendelkező Androidos eszközök megfelelő működésének biztosítása és a felhasználók védelme. A problémával szembesülő felhasználók számára javasolt felvenni a kapcsolatot a készülék gyártójával, ugyanakkor, ha az eszközön egy ún. egyedi (vagy más szóval „főzött”) ROM – azaz egy nem hivatalos, módosított Android verzió, mint például a Lineage OS – került telepítésre, úgy a Secure Android ID megadása mellett van lehetőség feliratkozni egy fehérlistára, amivel megkerülhető a korlátozás. Ezzel kapcsolatban azonban megjegyzendő, hogy egy felhasználó összesen 100 ilyen azonosítót regisztrálhat. A témával kapcsolatban hivatalos közlemény nem érhető el.