Kiberháború: Mi változott a Stuxnet óta?

Az izraeli titkosszolgálat euforikus állapotban figyelte, ahogy a Stuxnet féreg beszivárgott az iráni nukleáris üzemekbe két évvel ezelőtt. A Der Spiegel szerint az izraeli kémek az Enigma kód megfejtéséhez hasonlították az elért eredményt. De vajon az izraeliek és velük együtt sok újságíró nem hamarkodta el az ünneplést? A New York Times szerint a féreg, amely majdnem biztosan izraeli és amerikai közös fejlesztés, tönkretette Irán urándúsító centrifugáinak ötödét. Egyes becslések szerint a vírus 3-4 évvel vetette vissza Irán nukleáris programját.

Sokan úgy gondolták, hogy a Stuxnet a háborúk egy új korszakának előfutára, amelyben a harcokat nem fegyveres katonák vívják egymással, hanem számítógépek mögött ülő programozók. De a dolgok talán még sem állnak olyan jól, mint azt korábban hitték. Egyes elemzők szerint Stuxnet sikereit erősen túlértékelték és a háború dobjai egyre hangosabban szólnak. Benjamin Netanyahu a kabinet támogatását kérte egy Irán elleni katonai csapás esetére, a brit fegyveres erők egy esetleges katonai akcióról készítenek terveket, míg Irán külügyminisztere Ali Akbar Salehi kijelentette, országa készen áll a háborúra Izraellel. A Stuxnet “sikertelensége” után a politikai mozgolódásokból úgy tűnik, a nyugat inkább visszatér a hagyományos régimódi bombákhoz és rakétákhoz, ha háborúra kerülne sor.

http://blogs.telegraph.co.uk/news/willheaven/100115259/irans-nuclear-programme-so-much-for-the-new-era-of-cyber-war/?utm_source=dlvr.it&utm_medium=twitter


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2024-53104 – Linux Kernel sérülékenysége
CVE-2025-31330 – SAP Landscape Transformation sebezhetősége
CVE-2025-27429 – SAP sebezhetősége
CVE-2025-21204 – Windows Process Activation Elevation of Privilege sebezhetősége
CVE-2025-32432 – Craft CMS RCE sebezhetősége
CVE-2025-1976 – Broadcom Brocade Fabric OS Code Injection sebezhetősége
CVE-2025-31324 – SAP NetWeaver sebezhetősége
CVE-2025-24206 – Apple AirPlay sebezhetősége
CVE-2025-24252 – Apple AirPlay sebezhetősége
CVE-2025-2492 – ASUS Router AiCloud sérülékenysége
Tovább a sérülékenységekhez »