Bemutatkozott az új biztonsagosinternet.hu oldal a Microsoft Innovációs Napokon

A Microsoft Magyarország 2011. május 7-10. között rendezte meg Microsoft Innovációs Napok elnevezésű rendezvényét. A Puskás Tivadar Közalapítvány, a Safer Internet programot megvalósító konzorcium tagjaként, mint kiállító vett részt, ahol a nagyközönségnek bemutatta a megújult biztonsagosinternet.hu oldalát, és az ezen keresztül elérhető új, illegális és káros tartalom bejelentő szolgáltatását.

A Puskás Tivadar Közalapítvány 2011. május 7-én tette elérhetővé új arculattal a www.biztonsagosinternet.hu címen elérhető tudatosító oldalát, mely több új funkcióval is kiegészült. Ezek közül a legfontosabb az a bejelentő rendszer, ahol lehetősége van mindenkinek olyan internetes tartalmakat, weboldalakat, sértő e-maileket, zaklatásos cselekményeket bejelenteni, melyeket jogsértőek, és a fiatalkorúak szellemi fejlődésére
veszélyt jelenthetnek.

A rendezvényen saját standdal jelent meg a Safer Internet konzorcium, ahol a biztonságos internetezés iránt érdeklődők segítséget és tájékoztatást kaphattak a konzorcium képviselőitől, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Kék-Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és a Puskás Tivadar Közalapítvány munkatársaitól.


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2024-53104 – Linux Kernel sérülékenysége
CVE-2025-37091 – HPE StoreOnce Remote Code Execution sebezhetősége
CVE-2025-37093 – HPE StoreOnce Authentication Bypass sebezhetősége
CVE-2025-20271 – Cisco AnyConnect VPN sérülékenység
CVE-2025-43200 – Apple Multiple Products Unspecified sérülékenysége
CVE-2023-0386 – Linux Kernel Improper Ownership Management sebezhetősége
CVE-2023-33538 – TP-Link Multiple Routers Command Injection sérülékenysége
CVE-2025-3464 – Asus Armoury Crate AsIO3.sys authorization bypass sérülékenysége
CVE-2025-4123 – Grafana cross-site scripting (XSS) sebezhetősége
CVE-2025-33073 – Windows SMB Client Elevation of Privilege sérülékenysége
Tovább a sérülékenységekhez »