Különleges VISA kártyával díjazza a Facebook a Bug Huntereket

Tal Be’ery IT biztonsági szakember még 2010-ben azon munkálkodott, hogy miként tudná azonosítani a csalásokhoz hamis Facebook profilokat használó csalókat, spammereket és más bűnözőket. Miközben ezen dolgozott felfedezett egy sérülékenységet a közösségi oldalon, amely komoly kockázatnak tette ki a felhasználók jelszavait. Be’ery azt tette, amit egy etikus hackernek tennie kell. Figyelmen kívül hagyta a tényt, hogy egy ilyen információt minden bizonnyal magas áron tudna értékesíteni a fekete piacon és azonnal jelentette a hibát a Facebook üzemeltetőinek, akik rövidesen javították is azt. Elismerésképpen Be’ery felkerült a Facebook biztonságát elősegítő biztonsági szakemberek publikus listájára és ezzel a jutalommal akkor a biztonsági szakember meg is elégedett.

A 32 éves kutató ma már biztosan bánja, hogy akkoriban még nem volt meghirdetve a Facebook Bug Hunter kampánya. 2011 júliusától kezdve ugyanis a közösségi oldal egy limitált kiadású fekete VISA bankkártyával honorálja a biztonsági szakemberek munkáját, mely kártyára a jelentett sérülékenység súlyosságától függően még némi jutalmat is kiutalnak, amely 500$-tól egészen 5000$-ig terjedhet, bár a különleges kártya eszmei értéke a biztonsági szakemberek körében ennél jóval magasabb.

http://www.businessweek.com/magazine/facebooks-reward-for-bug-hunters-01262012.html


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2024-53104 – Linux Kernel sérülékenysége
CVE-2025-3928 – Commvault Web Server Unspecified sérülékenysége
CVE-2025-3248 – Langflow Missing Authentication sérülékenysége
CVE-2024-58136 – Yiiframework Yii Improper Protection of Alternate Path sérülékenysége
CVE-2025-34028 – Commvault Command Center Path Traversal sérülékenysége
CVE-2023-44221 – SonicWall SMA100 Appliances OS Command Injection sérülékenysége
CVE-2024-38475 – Apache HTTP Server Improper Escaping of Output sérülékenysége
CVE-2025-24132 – Apple AirPlay sebezhetősége
CVE-2025-31330 – SAP Landscape Transformation sebezhetősége
CVE-2025-27429 – SAP sebezhetősége
Tovább a sérülékenységekhez »