Szakértők szerint Németországban a kisebb cégeknél felhígulhat az adatvédelem

 

A német szövetségi adatvédelmi biztos élesen bírálja az adatvédelmi előírások bizonyos lazításának gondolatát a kis- és középvállalkozások vonatkozásában, amelyet egyes németországi politikai erők kezdeményeztek. Véleménye szerint ez nem a kapcsolódó – legalább tíz munkavállalót foglalkoztató cégeket érintő – jogi szabályozás ésszerűbbé tételét jelentené, hanem aláásná a vonatkozó védelmi előírásokat. Az adatvédelmi biztos azt is hangsúlyozta, hogy az európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) egy éve van hatályban, és az azzal kapcsolatos, az ellenzők által készített mérlegvonást még korainak tartja, különös tekintettel arra, hogy számos szervezet a rendelet végrehajtására két éves átmeneti időszakot kapott. Nem igazolódtak be egyúttal az elmúlt egy évben azon félelmek sem, amelyek arra számítottak, hogy a rendelet végrehajtatása kapcsán figyelmeztetési hullám jelenik meg a cégek ellen.

(www.heise.de)