Eddig összesen hét ország, köztük Belgium, Észtország, Írország, Finnország, Luxemburg, Hollandia és Svédország kiskereskedelmi egységei számoltak be arról, hogy az egyik éjszaka folyamán megemelkedtek a hőtőberendezések hőmérsékletei.
A szupermarketlánc egyes üzleteiben a hűtő és fagyasztó berendezések hőmérséklete drasztikusan emelkedni kezdtek az éjszaka, elérve akár az 50 Celsius-fokot is. A történtek nagyon hasonlítanak egy előző hónapban bekövetkezett kibertámadásra, amely több millió eurós károkat okozott Franciaországnak. Egy kibertámadás során mintegy 700 szupermarket hűtőberendezése felett vették át ismeretlen elkövetők az irányítást, és emelték a hőmérsékletüket 50 Celsius-fokra, ami tüzek kialakulásához és a becslések szerint több tízmillió euró értékű élelmiszer megrongálódásához vezetett. Mára egyre több eszköz, beleértve a hűtőberendezéseket is, távolról is felügyelhetők és vezérelhetők, ezért a hatóságok – különösen az Orosz- Ukrán háború 2022-es kirobbanása óta – tartanak az állami támogatású úgynevezett hibrid támadásoktól.
A svéd Coop áruházlánc elmondása szerint hat üzletüket érte eddig támadás, az ICA áruházlánc pedig úgy fogalmazott, hogy tudomásuk van arról, hogy az éjszaka folyamán bekövetkezett incidensben néhány üzletük hűtő- és fagyasztórendszere is érintett. John Billow, a svéd nemzeti kiberbiztonsági központ vezetőjének elmondása szerint vizsgálódnak az ország különböző pontjain bekövetkezett incidensek miatt, amely során megállapították, hogy meglehetősen sok magas kockázatú üzemeltetési technológiához (OT) tartozó eszköz vár frissítésre és javításra.
A holland kiskereskedelmi lánc, az Ahold Delhaize, hasonló esetekről számolt be Belgiumban és Luxemburgban található szupermarketeik tekintetében. A vállalat szóvivője, Sarah De Meester azt nyilatkozta, hogy a támadásban érintett üzleteikben átmeneti károk keletkeztek a friss és a fagyasztott termékek választékának tekintetében, ám a logisztikai központjuk zavartalanul működik és nincs fennakadás az áruszállításban sem.
Belgiumban a szupermarketek tucatjait érintette a támadás, köztük a Spar üzleteket és a Q8 benzinkutakhoz tartozó Shop & Go kisboltokat és néhány kisebb Proxy Delhaize üzletet.