A telefonok nyomon követését javasolja egy ausztrál járványügyi kutató

 

Marylouise McLaws, az ausztrál Közegészségügyi és Közösségi Orvostudományi Iskola professzora, aki – többek közt a WHO fertőzések megelőzésével foglalkozó egységének is tagja – szerint a fertőzött betegek tartózkodási helyének nyomon követése kulcsfontosságú szerepet játszott a járvány hatásainak mérséklésében. Ez több országban is megfigyelhető volt: így például Szingapúr, Tajvan és Dél-Korea esetében is. Szingapúrban, azon betegek számára, akiknek házi karanténban kellett maradniuk, a hatóságok előírták, hogy telefonjukon kapcsolják be a helymeghatározást, és időközönként kattintsanak rá egy SMS-ben érkező linkre, ami továbbította aktuális helyzeti adataikat. McLaws úgy véli, a népesség potenciálisan fertőző tagjainak izolálásáról technológiai eszközök bevetésével is gondoskodni kell, ez az eljárás pedig társadalmi hatásában kevésbé romboló, mintha például az emberek a szomszédjukat jelentenék fel, amiért azok megszegték a karantént

(theregister.co.uk)