Új funkciókkal lép fel az internetes zaklatók ellen az Instagram

 

Az Instagram bejelentette, hogy mesterséges intelligenciát (AI) alkalmaz a zaklatás-gyanús tartalmak felismerésére, és egy új funkció segítségével ─ a korábban riportált posztok alapján ─ figyelmeztetni fogja károsnak ítélt posztok íróit arra, hogy biztosak-e abban, hogy el szeretnék küldeni az üzenetet. Mindennek a hátterében az áll, hogy a fiatalok között igen népszerű közösségi platformon rendszeresek a zaklatások, amelyek egyes esetekben tragédiákhoz is vezethetnek. Az Instagram vezérigazgatója, Adam Mosseri szerint a figyelmeztetés tesztelésekor azt találták, hogy ennek hatására egyes felhasználók elállnak a sértő megjegyzés elküldésétől, habár számokat nem közölt ezzel kapcsolatban. A cég közleményéből az is kiderül, hogy mindezek mellett egy „Korlátozás” (Restrict) névre hallgató új funkciót is tesztelnek, amelynek segítségével a felhasználók úgy rejthetik majd el a kommenteket, hogy azok írói erről ne értesüljenek. A korlátozott személyek kommentjei ezután csak számukra lesznek láthatóak, valamint azt sem láthatják, hogy az őket korlátozó felhasználó mikor aktív az oldalon, vagy hogy mikor olvasta el a neki küldött üzeneteiket. A blokkolás mindazonáltal nem szűnik meg, azonban, mint kiderült a fiatalok sok esetben ezt amiatt nem alkalmazták, mert így nem tudták nyomon követni, hogy a zaklató mit ír róluk.

(nakedsecurity.sophos.com)