Filurkes.B trójai

CH azonosító

CH-11980

Angol cím

Filurkes.B Trojan

Felfedezés dátuma

2015.02.02.

Súlyosság

Alacsony

Érintett rendszerek

Microsoft
Windows

Érintett verziók

Windows

Összefoglaló

A Filurkes.B trójai kifejezetten azzal a céllal terjed, hogy további nemkívánatos programok terjesztésében vegyen részt. Ennek megfelelően leginkább a vírusterjesztők munkáját tudja megkönnyíteni, akik távolról meghatározhatják, hogy éppen milyen fájlt kell beszereznie a trójainak. A károkozó egy vezérlőszerverhez kapcsolódik, és onnan tölti le a számára szükséges információkat, illetve állományokat.

Leírás

A Filurkes.B nem végez sok műveletet a számítógépeken, mindössze két állományt hoz létre, majd a regisztrációs adatbázist módosítja. Ennél fogva a károkozó manuális eltávolítása sem időigényes feladat. A kihívást sokkal inkább a trójai felismerése jelenti, amiben a naprakészen tartott víruskeresők tudnak sokat segíteni.

1. Az alábbi könyvtárba létrehoz egy .dll, valamint egy .dat kiterjesztésű állományt:
%SystemDrive%Documents and SettingsAll UsersApplication Data

A fájlneveket egy előre meghatározott listából választja ki.

2. A regisztrációs adatbázishoz hozzáadja az alábbi értékeket:
HKEY_CURRENT_USERSoftwareClassesCLSID{118BEDCC-A901-4203-B4F2-ADCB957D1887}”InProcServer32″ = “[a trójai elérési útvonala]”
HKEY_CURRENT_USERSoftwareClassesDriveShellExFolderExtensions{118BEDCC-A901-4203-B4F2-ADCB957D1887}”DriveMask” = “0xffffffff”
HKEY_CURRENT_USERSoftwareClassesCLSID{118BEDCC-A901-4203-B4F2-ADCB957D1887}InProcServer32″ThreadingModel” = “Apartment”

3. Kapcsolódik egy távoli kiszolgálóhoz.

4. További kártékony programokat juttat fel a számítógépre.

Megoldás

  • Teljes rendszervizsgálat egy naprakész adatbázisú vírusírtóval.

Egyéb eszközök az eltávolításhoz:


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2026-20127 – Cisco Catalyst SD-WAN Controller and Manager Authentication Bypass sérülékenység
CVE-2022-20775 – Cisco SD-WAN Path Traversal sérülékenység
CVE-2026-21241 – Windows Ancillary Function Driver for WinSock Elevation of Privilege sérülékenység
CVE-2025-40540 – SolarWinds Serv-U Type Confusion Remote Code Execution sérülékenység
CVE-2025-40539 – SolarWinds Serv-U Type Confusion Remote Code Execution sérülékenysége
CVE-2025-40538 – SolarWinds Serv-U Broken Access Control Remote Code Execution sérülékenysége
CVE-2026-25108 – Soliton Systems K.K FileZen OS Command Injection sérülékenység
CVE-2025-68461 – RoundCube Webmail Cross-site Scripting sérülékenység
CVE-2026-22769 – Dell RecoverPoint for Virtual Machines (RP4VMs) Use of Hard-coded Credentials sérülékenység
CVE-2021-22175 – GitLab Server-Side Request Forgery (SSRF) sérülékenység
Tovább a sérülékenységekhez »