A bankszektoron keresztül globális krízist okozhatnak a kibertámadások

 

Az Európai Központi Bank (European Central Bank – ECB) álláspontja szerint egy bankszektort érintő összehangolt kibertámadás képes lehet globális likviditási krízist okozni, ami könnyen rendszerszintű válsághelyzethez vezethet. Christine Lagarde, a szervezet elnöke szerint az ECB tisztában van a kockázattal és komolyan veszi a fenyegetést. Az ECB két éve már publikált egy kifejezetten a pénzügyi szektorra szabott tesztelési rendszert  (European Framework for Threat Intelligence-based Ethical Red Teaming – TIBER-EU), amelynek a célja szimulált kibertámadásokon keresztül felmérni azok lehetséges hatásait, valamint növelni a védekező képességet. Emellett tavaly júniusban a G7 országok részvételével megvalósult az első nemzetközi válságkezelő kibergyakorlat. Ennek eredményeit ugyan nem hozták nyilvánosságra, ám az ismertté vált, hogy egy szakértőkből álló csoport felkérést kapott annak megvizsgálására, hogy lehetséges-e hatékonyabb intézkedéseket hozni.

(securityaffairs.co)