A svéd rendőrség kémprogramokat használhat az erőszakos bűncselekmények gyanúsítottai ellen

 

A svéd kormány a kémprogramok használatának engedélyezését tervezi a bűnüldöző hatóságok számára. Ezek segítségével a hatóságoknak lehetősége lesz a gyanúsítottak elektronikai eszközein bonyolított titkosított kommunikáció megismerésére, az érintettek nyomon követésére, illetve az eszközök beépített mikrofonján és kameráján keresztüli megfigyelésre. A svéd belügyminiszter, Mikael Damberg október 22-én mutatta be Svédország eddigi legjelentősebb szervezett bűnözés elleni intézkedéscsomagját, amely 2020. március 1-től lép életbe. A 34 pontból álló program rövid és hosszú távú intézkedéseket, új hatásköröket és technikai eszközöket biztosít a hatóságok számára, emellett új szankciókat határoz meg az erőszakos bűncselekményekre vonatkozóan. Damberg elmondása szerint a kémprogramok használatára azért van szükség, mert az elmúlt években a hatóságok által elfogott bűncselekményekkel kapcsolatos üzenetváltások mindegyike titkosított volt, azonban azt is hozzátette, hogy a megfelelő kémprogramok telepítését csak a súlyos bűncselekményekkel összefüggő esetekben fogják engedélyezni. Nem Svédország az egyetlen, aki erre a lépésre szánta el magát, Németországban még 2016 elején hagyták jóvá a „szövetségi trójai” (Bundestrojaner) használatát az állampolgárok életét, testi épségét, vagy szabadságát veszélyeztető bűncselekményekkel kapcsolatban.

(securityaffairs.co)