Digitális bizonyíték, bűnüldözés

A washingtoni (USA) székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) által júliusban kiadott tanulmány szerint az amerikai bűnüldöző szervek még soha sem néztek szembe olyan jelentős akadályokkal a digitális bizonyítékok gyűjtése során, mint napjainkban. A kutatás során megkérdezésre kerültek szövetségi, állami, és helyi bűnüldöző hatóságok képviselői, de ügyvédek, szolgáltatók és civil csoportok is. A tanulmány célja az volt, hogy a különböző szereplők szemszögéből megvilágításra kerüljenek azok a problémák, amikkel a hivatalos szervek szembesülnek a digitális bizonyítékok beszerzése során. A kutatás rámutatott, hogy a szolgáltatóik által tárolt digitális bizonyítékokhoz való hozzáférés – melynek túlnyomó többsége nem titkosított – a legnagyobb kihívás. A tanulmány szerint „minden rendőrnek és ügynöknek képesnek kell lennie bizonyítékok gyűjtésére és azok megőrzésére, mint például az ujjlenyomatok, vagy a DNS minták, de nem minden hivatástól várják el, hogy ezeket a bizonyítékokat értelmezze – ez a szakértők feladata. Ugyanennek az elvnek kellene érvényesülnie a digitális bizonyítékok esetében is.” A kutatás adatai alapján a helyi szervek 10, az állami szervek 13, míg a szövetségi szervek képviselői 16 óra képzésben részesülnek egy évben belül, mindazonáltal a megkérdezettek csak 16%-a részesül félévente képzésben, a többség – 41% – csak évente vesz részt tréningeken.

Címkék

CSIS tanulmány