Egy lépéssel közelebb a Telegram betiltásához

Múlt hét pénteken az orosz kormányzat pert indított annak érdekében, hogy korlátozza a Telegram üzenetküldő alkalmazást az országban, mivel a cég nem felel meg a törvényi előírásoknak. A csevegő platform és a Roskomnadzor közötti vita még 2017 során kezdődött, amikor az orosz médiafelügyeleti szervezet betiltással fenyegette meg a népszerű csevegő platformot, amiért a cég nem működött együtt a Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSB) egy terrortámadás kivizsgálásában. A még 2016-ban elfogadott jogszabályok alapján ugyanis az országon belül működő üzenetküldő szolgáltatásoknak biztosítaniuk kell a hatóságok számára az üzenetek visszafejthetőségét, a Telegram alapítója ugyanakkor ezt etikai és – a végponttól végpontig terjedő titkosítás miatt – technikai korlátokra hivatkozva elutasította. Amennyiben a Telegram kitiltásra kerül az országból, a belföldi internetszolgáltatóknak feketelistára kell tenniük a platform által használt domain-eket és IP címeket. Komoly figyelem övezi az esetet, mivel ennek kimenetele hatással lehet a hasonló helyzetben lévő vállalatokra, így például a Facebook-ra is, akik  nemrégiben visszautasították, hogy az orosz felhasználók adatait az országon belül tárolják.