Ezzel a szoftverrel ellenőrizheti, hogy gépe készen áll-e a Windows 11-re

(A kép forrása: BleepingComputer)

 

A Microsoft kiadta frissített PC Health Care alkalmazás frissített verzióját, amivel ellenőrizhető, hogy egy számítógép kompatibilis-e a Windows 11 rendszerrel. Az állapotellenőrző szoftvert először a Windows 11 bejelentésével egyidőben adták ki, azonban ezt akkor sok kritika érte, ugyanis arról nem közölt információt, hogy az eszköz pontosan miért is nem felel meg az új rendszerkövetelményeknek. Ezt követően a Microsoft visszavonta az alkalmazást, majd augusztusban kiadta a frissített verziót az Insider programban résztvevők számára tesztelésre, és bejelentette, hogy hamarosan az összes Windows felhasználó számára elérhető lesz. A napokban kiadott új verzióval (ahogy a képen is látható) már jóval részletesebb információ érhető el a kompatibilitási problémákról. A nem túl régi PC-k esetén valószínűleg elegendő lesz néhány BIOS-beli beállítás módosítása (pl.: secure boot, TPM chip engedélyezése), azonban mindez csak azoknak jelent majd megoldást, akik kompatibilis hardver eszközzel rendelkeznek (megfelelő CPU és TPM 2.0), és csak a funkciókat kell engedélyezniük a gépükön.

(bleepingcomputer.com)