Fiatalok a közösségi médiában – az internet nem felejt!

 

Fiatalon mindannyian követünk el olyan dolgokat, amelyeket később megbánunk, ez így volt régen is és manapság is. A mai fiatalok azonban más helyzetben vannak, mint a korábbi generációk, mivel fő önkifejezési módjuk örökre megörződik, és ez a későbbiekben akár komoly fejtörést is okozhat számukra. Serdülőként még keressük önmagukat, és miközben véleményünk formálódik, akár a szélsőségeket is szimpatikusnak találhatjuk ─ legtöbbször időlegesen. Ebben a korban fontos az önkifejezés, véleményünket pedig szinte azonnal a nagyvilág elé tárhatjuk, megfeledkezve arról, hogy amit a világhálóra feltöltünk, az ott is marad. Ez igaz az évekkel korábbi ─ rég elfelejtett ─ bejegyzésekre, reakciókra vagy kommentekre, attól függetlenül, hogy ezek sokszor már rég nem fedik a valóságot. Arról se feledkezzünk meg, hogy amit ma teljesen „normális” közzétenni a különféle online felületeken, az lehet, hogy már 5-10 év elteltével is teljesen másképp lesz értelmezhető, valamint bármikor kiragadható a kontextusból, ezáltal könnyen félreértelmezhetővé válhat. Sarah-Lee Heinrich fiatal német politikus is belesett ebbe a csapdába; tinédzser korában „Heil”-el reagált egy horogkeresztre, amit egy „jóakaró” által felkapott a média. A politikus hölgy nyilvánosan bocsánatot kért, valamint törölte az említett reakciót. Kerstin Heinemann, a német Médiaoktatási Intézet munkatársa szerint a fiatalokra egyre nagyobb nyomás nehezedik a közösségi médiában, ezért fontos, hogy az oktatásban is foglalkozzanak a témával. A politikai véleménynyilvánítást, vitakultúrát, identitáskultúrát könnyen befolyásolhatják a szélsőségesek, amin a tudatos közösségi média használatának oktatásával segítenének. Azonban a legokosabb, amit tehetünk, hogy alaposan átgondoljuk, mielőtt posztolunk valamit!

(heise.de)