A francia Nemzeti Vérellátó Szolgálat (Établissement français du sang – EFS) november 3-án közzétett nyilatkozatában megerősítette, hogy egy, a hűtőberendezéseket célzó kibertámadás következményében három létesítményükben is módosultak a hőmérsékleti beállítások, ami veszélyeztette a tartalék vérkészítményeket.
Az Európa-szerte tapasztalt hűtőberendezések működésének megzavarására irányuló kibertámadási kampány legújabb hulláma november 2-án érte el a francia EFS-t. A támadás az EFS egyik beszállítójának hűtőkamráinak felügyelő-, illetve vezérlőrendszerét érintette. Bár az EFS nem nevezte meg az érintett beszállítót, az európai hűtőberendezés-szolgáltató Coolworld Rentals, közleményében megerősítette, hogy kiberbiztonsági incidens érte az egyik távfelügyeleti szoftverét. A cég elmondása szerint a támadás során egy olyan harmadik fél által biztosított komponens sebezhetőségét használták ki, amely nem tartozott a cég közvetlen ellenőrzése alá.
Az EFS létesítményeiben, az incidenst követően rendkívül magasra emelkedett a hőmérséklet a hűtőkamrákban, amelyekben a kiszállításra váró vérkészítményeket, illetve az EFS által kezelt biológiai mintákat tárolják. A közleményben leírtak szerint egészségügyi kockázat nem merült fel és a vérkészítmények sem vesztek kárba. A transzfúzióra szánt plazmazsákokat, valamint a gyógyszergyártáshoz használt plazmákat sikerült biztonságosan áthelyezni, így azok sem károsultak. A vérvétel és a vérkészítmények elosztása zavartalanul folytatódik.
Az EFS tájékoztatása szerint műszaki csapataik együttműködnek a francia Nemzeti Kiberbiztonsági Ügynökséggel (ANSSI) és az Egészségügyi Minisztériummal, emellett megerősítették a hűtőberendezések és a hőmérsékleti értékek felügyeletét.