Letartóztatták a ProtonMail ellen irányult DDoS támadás elkövetőjét

Az Egyesült Királyság Nemzeti Bűnüldözési Ügynöksége London határain kívül, sikeresen letartóztatta a ProtonMail e-mailszolgáltató ellen rendszeresen elkövetett DDoS támadás egyik elkövetőjét. Öt különböző hackercsoport vezette a ProtonMail elleni támadásokat, köztük a ,,Apophis Squad” néven ismert orosz hackercsoport, amelynek a 19 éves George Duke-Cohan is a tagja volt. Cohan számos internetes bűncselekményt hajtott már végre, beleértve több DDoS támadást is. A ProtonMail még az első támadásokat észlelve megkezdte a vizsgálatokat, így az is kiderült, hogy az elkövető ,,Apophis Squad” csoport néhány tagja szintén felhasználója a ProtonMail-nek. A hétfői tárgyaláson arra is fény derült, hogy szintén George Duke-Cohan a felelős a csőbombával fenyegető hamis e-mailekért, amiket több száz iskola és az United Airlines légitársaság kapott az elmúlt hónapban, amelyet az egy Twitter bejegyzésben erősített meg az ,,Apophis Squad”.