Máris igen népszerű az eddigi legfejlettebb darkwebes keresőmotor

 

A Kilos egy, a Google-hoz hasonló keresőmotor, azonban kifejezetten a darkwebes tartalmak felderítésére szakosodott. Korábban is léteztek ilyen szolgáltatások ─ például a Torch, a TorLinks, vagy az elődjének számító Grams ─ azonban az IntSights kiberfenyegetés felderítő cég egy szakembere szerint ezeknél fejlettebb keresőképességgel és szűrési lehetőségekkel rendelkezik. Többek közt beállítható akár az is, hogy csak olyan hirdetőket mutasson, akik a fizetést Bitcoinban, Litecoinban vagy Moneroban fogadják, vagy épp egy adott országba szállítanak. A szolgáltatás egy másik lényeges funkciója, hogy meg lehet tekinteni az elmúlt hét legnépszerűbb keresési listáit, ami szerencsére a bűnüldöző szervek számára is sok segítséget jelenthet az aktuális trendek felderítéséhez. A Kilos ─ habár készítője csupán két hete jelentette be annak elindulását ─ úgy tűnik máris roppant népszerű, 2019 november 10-e óta 15 437 keresést szolgált ki.

(securityweek.com)