Törhetőek az iPhone-ok?

Az izraeli Cellebrite – mely egyike a piacvezető digitális forensic-szolgáltatást nyújtó vállalatoknak – a hírek szerint olyan technológiát fejlesztett ki az elmúlt fél évben, amellyel közel az összes, jelenleg a piacon lévő iPhone-hoz képes hozzáférni, beleértve az eddigi csúcsmodell iPhone X-et is. A vállalat az „Advanced Unlocking and Extraction Services” nevű szolgáltatásának részeként biztosít hozzáférést az Android mellett immár az iOS rendszerű készülékekhez is – az 5-ös verziótól a legfrissebb 11-esig bezárólag – bármely bűnüldöző hatóság vagy más jogi felhatalmazással bíró szerv számára, relatíve alacsony (1,500 dollár/eszköz) áron. Az alkalmazott eljárásról nem árultak el bővebb információt, a cég közleményében mindössze az szerepel, hogy ennek segítségével „meghatározható vagy kikapcsolható a PIN védelem, a képernyőzárolási minta vagy jelszó”. A cég ügyfelei között található az amerikai kormányzat és az FBI is, utóbbival már 2013-óta szerződéses kapcsolatban állnak és a hírek szerint már igénybe is vették a szóban forgó szolgáltatást.