Véget ért a 8. európai kiberverseny, a European Cybersecurity Challenge (ECSC)

Az ECSC az Európai Kiberbiztonsági Ügynökség (ENISA) által szervezett éves esemény, amely az információbiztonság iránt érdeklődő fiatal szakemberek számára nyújt kivételes lehetőséget a tapasztalatszerezésre és kapcsolatépítésre.

Idén összesen 33 csapattal, és több, mint 600 résztvevővel zajlott a verseny szeptember 13 és 16 között. Európai államok mellett vendégként öt EU-n kívüli ország is képviseltette magát: Kanada, Izrael, Szerbia, az Egyesült Arab Emírségek és az Amerikai Egyesült Államok.

Az NBSZ NKI szervezésében hazánk első alkalommal jutott ki az esményre. A hazai csapat tagjai a selejtezőnek számító HCSC (Hungarian Cyber Security Challange) kiberversenyen kimagaslóan teljesítő 16-25 év közötti fiatalok közül kerültek ki, szakmai szempontok, valamint az elért helyezésük alapján.

 

Hogyan is néz ki egy ilyen kiberverseny?

A kihívás több napon keresztül zajlott, alaposan próbára téve nemcsak a versenyzők technikai tudását, hanem a szervező csapat rátermettségét is, hiszen a játéknak helyet adó terembe például csak és kizárólag az arra feljogosított személyek, a csapat coach-ok léphettek be.

Az első nap egy ún. Jeopardy (kvízjáték vagy keresztrejtvény) keretein belül különféle feladatokra helyes válaszokat beküldve (ún. flag-eket) szerezhettek pontot a résztvevők, a második napon egy szimultán támadó és védekező ún. Attack/Defense feladat során kellett egyszerre többfelé figyelve védeni a saját infrastruktúrájukat, és támadni a többi csapatét. Ez gyakorlatilag egy éles környezet szimulációjaként felkészítést is ad arra nézve, mivel kell napjaink kiberbiztonsággal foglalkozó szakembereinek szembenéznie egy informatikai környezet üzemeltetése során.

Az utolsó napon délelőtt, a festői szépségű Bécset járva a játékosok már leengedhettek, majd este, a záró gálán, együtt ünnepelve vehettek részt az eredményhirdetésen.

A magyar csapat a középmezőnyben, a 23. helyen végzett összesítésben. Gratulálunk a versenyzőknek a szép eredményért!

Jövőre a verseny házigazdája Norvégia lesz, ami a tervek szerint 2023. október 23-28. között zajlik majd.

Az ECSC bővebb információ az esemény hivatalos weboldalán található:

https://www.enisa.europa.eu/news/hurrah-for-denmark-top-winner-of-the-2022-european-cybersecurity-challenge

 

Pillanatképek az esményről:

A képek forrása: © David Bohmann Forrás: https://www.picdrop.com/davidbohmann/pXi5Muubw2