A Google kénytelen lesz törölni a pontatlan keresési eredményeket, ha arra kérik

Az Európai Legfelsőbb Bíróság múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy a Google köteles törölni az európai személyekre vonatkozó keresési találatokat, amennyiben az érintettek egyértelműen bizonyítani tudják, hogy az információk tévesek.

A feledés jogának értelmében az európai polgároknak jogukban áll arra kérni a Google-t és más keresőmotorokat, hogy töröljék a róluk szóló elavult vagy kínos információkra mutató linkeket, még abban az esetben is, ha azok igazak.

A Google üdvözölte a bíróság döntését közleményében, amelyben azt is elmondták, hogy már 2014 óta dolgoznak azon, hogy Európában megvalósulhasson a feledéshez való jog, és egyensúlyt teremtsenek az információkhoz való hozzáférési jog és a magánélet védelme között.

Mindez egy még korábbi ügyből ered, amely során egy befektetési társaság két menedzsere nyújtott be panaszt a tech óriás ellen német legfelsőbb bírósághoz, amelyben arra kérték a Google, hogy távolítsa el a nevüket az olyan keresési eredményekből, amelyek a társaság befektetési modelljét kritizáló cikkekre mutatnak. A pár elmondása szerint a cikkek hamis állításokat fogalmaztak meg. Ezen felül a róluk készült miniatűr fényképek eltávolítását is kérték a Google-től, arra hivatkozva, hogy azok kontextus nélkül kerültek elő.

Bár a Google akkoriban elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy nem lehetett megállapítani, hogy a cikkek pontosak-e vagy sem, a bíróság nem értett egyet ezzel a döntéssel. Szerintük ugyanis, ha valaki elegendő bizonyítékkal támasztja alá az információ nyilvánvaló pontatlanságát, akkor a keresőmotoroknak helyt kell adniuk a kérésnek. A bíróság álláspontja szerint továbbá a véleménynyilvánításhoz és az információszabadsághoz való jog nem vehető figyelembe, ha „legalább az információ egy – nem csekély jelentőségű – része” tévesnek bizonyul.

Sőt, annak érdekében, hogy ne nehezítsék túlságosan a hamis információk eltávolítására vonatkozó kérelmeket, az ítélet szerint nincs szükség bírósági határozatra, elegendő csupán olyan bizonyítékok felmutatása, amelyek egyértelműen bizonyítják az információk valótlanságát. A szóban forgó ügyben a Google végül eltávolította a kért tartalmakat.

Egy másik korábbi esetnél viszont a bíróság a Google oldalára állt, amikor a francia adatvédelmi hatóság a feledéshez való jogra vonatkozó szabályokat a Google összes keresőjére, valamint az EU-n kívülre is kiterjesztette volna.

A tech óriás 5,25 millió internetes hivatkozást törölt, mióta 2014-ben elkezdte kezelni a feledéshez való joggal kapcsolatos kérelmeket, ami a céghez beérkezett kérések közel felét teszik ki, derült ki a Google legutóbbi átláthatósági jelentéséből.

Fontos tisztázni, hogy az ilyen jellegű eltávolítási kérelmeknél a Google nem törli az adott tartalmat az internetes keresésből, csupán a kérelemben szereplő neveket távolítja el a tartalom vonatkozásában, így az – más keresési kulcsszavakkal – továbbra is megtalálható.

(securityweek.com)