A kínai tanulókat érinti az új amerikai vízumrendelet

Az USA és Kína közötti kereskedelmi harc már az Egyesült Államokba utazó kínai diákokra is hatást gyakorol, ugyanis az amerikai külügyminisztérium közölte, hogy egy évre rövidítik az országban bizonyos technológiai tanulmányokat folytató kínai állampolgárok vízumengedélyének érvényességi idejét – írja an Engadget. Eszerint a korlátozás az olyan területeken tanulókat érinti majd, mint a légiközlekedés, a csúcstechnológiai gyártás, vagy a robotika. Habár az intézkedés pontos célját nem fedték fel, mindez a kínai „Made in China 2025” stratégiai tervre adott válaszként is értelmezhető, ami a kínai ipar nagy ütemű technológiai fejlesztését irányozta elő. Az amerikai kormányzat vélhetően így igyekszik akadályozni, hogy az Államokban megszerezhető szaktudás Kína technológiai fejlődését segítse elő. A szigorítás 2018. június 11-től lép életbe.