Távközlési cégek elleni kiberkémkedéssel vádolják Kínát

 

A Cybereason kiberbiztonsági cég egy telekommunikációs vállalatok ellen zajló globális támadási kampányt fedezett fel, amelynek során már több száz gigabájtnyi adatot szereztek meg. Az azonosított hacking eszközök alapján a szakértők nagy bizonyossággal állami támogatású kínai hackereket sejtenek a háttérben, azonban fenntartják a tévedés vagy a szándékos félrevezetés lehetőségét is. A legalább 2017 óta zajló kampány körülbelül 10 afrikai, európai, közel-keleti és ázsiai mobil szolgáltatót érint, azonban a konkrét cégeket nem nevezték meg. A Cybereason vezető kutatója szerint a támadások célzottak voltak és minden valószínűség szerint kiberkémkedési célból hajtották végre őket. A műveletek módszeresen és szofisztikált eszközökkel zajlottak, ennek során a támadóknak sikerült mélyre ásniuk az érintett hálózatokon, létrehozva egy komplett „árnyék infrastruktúrát”, ennek segítségével többek között a telefonos hálózaton zajlott kommunikációkra vonatkozó információkhoz férhettek hozzá, mint például a hívó felek helyzete és személyazonossága, vagy a hívások hossza. A kampány nem zárult le, a szakemberek a múlt hét során újabb áldozatról szereztek tudomást.

(cyberscoop.com)