1,6 millió rosszindulatú alkalmazástól védte meg felhasználóit az Apple 2021-ben

 

Az Apple nemrég közzétette a tavalyi évre vonatkozó csalásmegelőzési-elemzőjelenését, amelyből kiderül, hogy 2021-ben közel 1,6 millió alkalmazást blokkolt vagy távolított el az App Storeból az Apple App Review csapata.

A letiltott alkalmazások között volt, ami az adatvédelmi szabályok megsértése miatt (343 000 db), ami a megtévesztés vagy spammelés miatt (157 000 db), a nem megfelelő dokumentáltság és rejtett szolgáltatások használata miatt (34 500 db), illetve az új rosszindulatú funkciókat tartalmazó frissítések miatt (155 000 db) került eltávolításra az alkalmazásboltból. A 2020-as évre vonatkozó jelentés szerint az App Review csapatának akkoriban közel 1 millió új és további 1 millió káros frissítést sikerült megakadályoznia.

A felhasználók védelme érdekében különösen nagy szükség van az Apple éberségére (is), főleg, mert az Avast kutatóinak tavalyi felfedezése szerint továbbra is kiemelt problémát jelentenek az alkalmazásboltok számára a fleeceware néven ismert csaló appok, amik az  ingyenes próbaverzióval veszik rá a felhasználókat a telepítésre, majd több ezer dolláros előfizetési költséget számítanak fel évente. Az Apple és a Google alkalmazásboltjaiban az ilyen alkalmazások esetén több mint 400 millió dollár összbevétellel lehet számolni. 2021-ben az Apple-nek 1,5 milliárd dollár értékű csalásból eredő tranzakciót sikerült megakadályoznia, ami mellett több mint 3,3 millió ellopott kártyának tiltotta le a használatát és további 600 000 fióknál akadályozta meg, hogy egyéb tranzakciókat bonyolítsanak le az Apple platformjain.

(bleepingcomputer.com)