Adatsértés miatt először tiltott ki terméket piacáról az EU

Súlyos adatvédelmi aggályokra hivatkoztak az uniós hatóságok, amikor bejelentették az ENOX Safe-KID-One okosórák európai piacról való visszavonását. A német elektronikai gyártó weboldalán feltüntetett információk szerint az eszköz minden olyan tulajdonsággal – beépített GPS nyomkövetővel, mikrofonnal és hangszóróval, valamint SMS és hívó funkcióval – rendelkezik, amit a szülők elvárnak egy okosórától, azonban az Európai Bizottság által működtetett, nem élelmiszer jellegű veszélyes termékek európai riasztási rendszerében (RAPEX) súlyos kockázati besorolást kapott a termék. Az órákhoz tartozó mobilalkalmazás ugyanis nem titkosított kommunikációt folytat a szerverrel, valamint a szerver hitelesítés hiányban is lehetővé teszi az adatokhoz való hozzáférést, valamint az adatok módosítását, sőt egy rosszindulatú szereplő a megfelelő parancs segítségével még kommunikációt is kezdeményezhet az órát viselő gyerekekkel – írják a RAPEX bejegyzésben. Más okosórák is hasonló adatvédelmi és biztonsági résekkel rendelkeznek, néhány közülük megemlítésre  került az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet (BEUC) 2017 októberében kiadott jelentésében is.