Az Ukrajnát célzó kiberműveletek eddigi tanulságai

Az European Cyber Conflict Research Initiative által készített Tallinn Workshop jelentése szerint az Ukrajna elleni katonai konfliktus kezdete óta Oroszország tavalyhoz képest háromszor annyi ─ közel 800 ─ kibertámadást indított ukrán célpontok ellen, azonban ezek a kiberműveletek nem okoztak jelentős gazdasági kárt, elsősorban inkább pszichológiai hatással bírtak. 

A háború kirobbanását megelőzően kiberbiztonsági szakemberek komolyan tartottak Oroszország kiberfenyegetési potenciáljától, ám egyesek most úgy vélik némiképp túlbecsülték Oroszország „tartalék” kiberműveleti képességeit. A feltételezés alapja, hogy a várakozásokhoz képest jóval kevésbé kifinomult támadások történtek ─ sok estben csak már ismert rosszindulatú programok kerültek alkalmazásra, minimális változtatással ─ pedig épp a katonai konfliktus elején lett volna hatásos a masszívabb képességek a bevetése.

Kevés bizonyíték van kibertámadásokkal okozott jelentős károkról Ukrajna politikai, gazdasági és társadalmi értelemben, azonban egyes műveleteknek volt pszichológiai hatása, mint például az egyik ukrán energiaszolgáltató elleni sikertelen támadás, vagy amelyik a Viasat műholdas internetszolgáltatást célozta. Kiemelendő, hogy az ismerté vált kiberműveletekben fontos szerepet játszott ─ mindkét oldalon ─ számos nem állami hackercsoport, például a  Belarusian Cyber Partisans nevű hacker kollektíva, amelyik a fehérorosz vasúti rendszer elleni támadást vállalta magára.

A jelentés mindazonáltal leszögezi, hogy fentiektől függetlenül nem jelenthető ki, hogy ne következhetne be a jövőben a korábbiaknál pusztítóbb kibertámadás, ugynakkor az ellenség folyamatos „tűz alatt tartása” potenciálisan hatással lehet Oroszország kiberműveleteit végző szakértőkre, akik nagymértékű kiégéssel küzdhetnek.

Az eredeti workshopról készült jelentés teljes terjedelmében itt olvasható.

(therecord.media)