Új védelmi megoldásokat kínál a Microsoft a választások kibervédelmi ellenállóképességének növeléséhez

 

A Microsoft a választási folyamatok biztonságosabbá tételét tűzte ki célul a már korábban elindított Defending Democracy Programjával, amely most két új megoldással jelentkezik. Az egyik a Galois-val közösen fejlesztett ElectionGuard, amely egy ingyenes, nyílt forráskódú szoftverfejlesztő készlet (SDK), a másik pedig a Microsoft 365 for Campaigns nevű szolgáltatás, ami a politikai kampányokat igyekszik megvédeni a célzott adathalász támadásoktól. Előbbi célja lehetővé tenni olyan szavazó rendszerek fejlesztését, amelyek az eredményeket a szavazók és harmadik felek számára is ellenőrizhetővé teszik, fejlett titkosítást használva biztonságosak, valamint auditálhatóak; utóbbi pedig magas szintű védelmi beállításokat kínál könnyű beüzemelhetőség és a versenytársakhoz képest alacsony költség mellett. A szolgáltatások idén nyártól válnak elérhetővé, egyenlőre még csak az amerikai piacon.

(www.securityweek.com)