2013 legnépszerűbb jelszavai

Az Adobe cég rendszerének feltörése nagyon sok tanulsággal szolgált az információtechnológiai iparág, illetve az átlagos felhasználók számára is. A Splashdata idén is felsorolta a tavalyi év legrosszabb jelszavait, amelynek szükségességét az Adobe ellen intézett támadás, és az így kiszivárgott jelszavak későbbi felhasználásának lehetősége teszi aktuálissá.
A lista szerint a felhasználók még mindig nem választanak olyan jelszavakat, amelyek megfelelő biztonságot jelentenének, azaz amelyek kisbetűt, nagybetűt és számot, illetve nem túl gyakran használt vagy kikövetkeztethető szavakat tartalmaznak. Az első tíz legnépszerűbb jelszó a következő felsorolásban található:

1    123456   
2    password   
3    12345678   
4    qwerty   
5    abc123   
6    123456789   
7    111111   
8    1234567   
9    iloveyou   
10  adobe123   

Az első helyen még mindig az 123456 számsor található, azonban a második helyen az angol „jelszó” kifejezés szerepel, illetve a listán még az „iloveyou” azaz „szeretlek” szó is helyet kapott.
A Nemzeti Kibervédelmi Intézet munkatársai azt javasolják, hogy a jelszavak kisbetűt, nagybetűt és számot tartalmazzanak, illetve ne túl gyakran használt vagy kikövetkeztethető szavakat használjanak és a jelszó hossza is legalább tíz karakter hosszú legyen.

Forrás:
http://splashdata.blogspot.hu/2014/01/worst-passwords-of-2013-our-annual-list.html
http://gizmodo.com/the-25-most-popular-passwords-of-2013-god-help-us-1504852434?utm_campaign=socialflow_gizmodo_facebook&utm_source=gizmodo_facebook&utm_medium=socialflow


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2026-20127 – Cisco Catalyst SD-WAN Controller and Manager Authentication Bypass sérülékenység
CVE-2022-20775 – Cisco SD-WAN Path Traversal sérülékenység
CVE-2026-21241 – Windows Ancillary Function Driver for WinSock Elevation of Privilege sérülékenység
CVE-2025-40540 – SolarWinds Serv-U Type Confusion Remote Code Execution sérülékenység
CVE-2025-40539 – SolarWinds Serv-U Type Confusion Remote Code Execution sérülékenysége
CVE-2025-40538 – SolarWinds Serv-U Broken Access Control Remote Code Execution sérülékenysége
CVE-2026-25108 – Soliton Systems K.K FileZen OS Command Injection sérülékenység
CVE-2025-68461 – RoundCube Webmail Cross-site Scripting sérülékenység
CVE-2026-22769 – Dell RecoverPoint for Virtual Machines (RP4VMs) Use of Hard-coded Credentials sérülékenység
CVE-2021-22175 – GitLab Server-Side Request Forgery (SSRF) sérülékenység
Tovább a sérülékenységekhez »