Az internet szolgáltatóknak egy órán belül törölniük kell majd az online terrorista tartalmakat

 

Az Európai Parlament által elfogadott tervezet szerint hatósági rendelkezés esetén az internet szolgáltatók egy órán belül kötelesek lesznek törölni a terrorcselekményekhez köthető tartalmakat, a veszélyekkel járó információáramlás megnehezítése érdekében. A szabályozás bármilyen képre, hanganyagra, szövegre, vagy videóra vonatkozik, amelyek terrorcselekményekre buzdítanak, vagy bármilyen aspektusból terror jellegű eseményeket támogatnak. Ide tartoznak azon médiaanyagok is, amelyek például fegyver, vagy robbanóanyag előállítását mutatják be terrorista célok érdekében. A tervezet szerint azon szolgáltatóknak, akik tartósan nem tartanák be a szóban forgó szabályokat, jelentős bírsággal kellene számolniuk, ugyanakkor a kisebb platformok számára a kötelezettség enyhébb lenne. Az Európai Parlamenti választásokat követően az említett szabályozás a Miniszterek Tanácsa, valamint a Bizottság elé fog kerülni. Érdekes kiemelni, hogy az „egy órás” szabály igen kiélezett vitát váltott ki, és a képviselők közül 300-an szavaztak mellette, míg 297-en ellene. Ugyancsak megjegyzendő, miszerint számos civilszervezet figyelmeztetett arra, hogy a szóban forgó törlési kötelezettség előtt célszerű lett volna a feltöltési szűrők bevezetésének előírása, hiszen a problémás tartalmak törlése akkor lehet gyors és hatékony, ha ahhoz egyúttal tartalomfigyelés is társul, márpedig ezt a kérdést az új szabályozás nem rendezi.

(heise.de)