A Morgan Stanley-t hasonló, Kínából induló támadás érte, mint a Google-t

A banknak dolgozó kiberbiztonsági cég kiszivárgott e-mailjei alapján úgy tűnik, a Morgan Stanley-t néhány igen érzékeny hálózati betörés érte ugyanazon kínai hackerek részéről, akik több mint egy éve a Google számítógépeit is támadták.Az elektronikus levelek a californiai HBGary Inc. kiberbiztonsági cégtől származnak, és tartalmuk szerint a pénzintézetet több, sorozatos támadás érte.

“Valós, igazi Aurora támadások érték őket (nem az a hülyeség, amit a hírekben hallasz)”, írta Phil Wallish, a HBGary vezető biztonsági mérnöke, aki elmondta ő olvasta a Morgan Stanly részletes belső jelentését, mely az úgynevezett Opreration Aurora támadásokkal foglalkozik.

A Morgan Stanley 2010-ben alkalmazta a HBGary-t, hogy utánajárjon feltételezett hálózati betörésnek, melynek elkövetőit nem hozhatták összefüggésbe az Operation Aurora elkövetőivel és akiknek sikerült a cég internetes biztonsági rendszerén átjutni. Tucatnyi HBGary levél tanúsága szerint a támadók sikeresen elhelyeztek egy olyan szoftvert, melynek feladata bizalmas fájlok, belső levelezések ellopása volt.

Egy június 19-én keltezett levél azt írja, a támadók ugyanazok lehettek, akik a egy brit biztonsági céget is megtámadtak és említést tesz egy Monkif elnevezésű hackelő programról, amit a behatolók arra használhatnak, hogy távolról szofisztikáltabb, rejtett kibertámadásokat indítsanak. A módszert “advanced persistent threat”-nek (kiemelt tartós fenyegetés) vagy APT-nek nevezik.

“Ez a Monkif payload használható APT támadásra vagy részét képezheti egy APT kampánynak”, írja Wallischnak a HBGary vezérigazgatója Greg Hoglund. “Phil, ezt értékesnek fogod találni, mivel a Morgan-nél is hasonló támadással állsz szemben.

http://www.bloomberg.com/news/print/2011-02-28/morgan-stanley-network-hacked-in-same-china-based-attacks-that-hit-google.html


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2024-5932 – The GiveWP – Donation Plugin and Fundraising Platform plugin for WordPress sérülékenysége
CVE-2024-38193 – Windows Ancillary Function Driver for WinSock Elevation of Privilege sérülékenysége
CVE-2024-6337 – GitHub Enterprise Server sérülékenysége
CVE-2024-7711 – GitHub Enterprise Server sérülékenysége
CVE-2024-6800 – GitHub Enterprise Server sérülékenysége
CVE-2024-21302 – Microsoft Windows Nem megfelelő hozzáférés-ellenőrzés sérülékenysége
CVE-2024-38202 – Microsoft Windows Nem megfelelő hozzáférés-ellenőrzés sérülékenysége
CVE-2023-45249 – Acronis Cyber Infrastructure (ACI) RCE sérülékenysége
CVE-2024-41110 – Docker Engine AuthZ pluginok sérülékenysége
CVE-2024-20401 – Cisco Secure Email Gateway sérülékenysége
Tovább a sérülékenységekhez »