A TomTom sajnálja, hogy kiadta az ügyfelek vezetési adatait a rendőrségnek

A Navigációs készülékeket gyártó TomTom elnézést kért ügyfeleitől, hogy vezetési adataikat kiadta a rendőrségnek, hogy a bűnüldözők azok alapján tudják kihelyezni a sebességmérő készülékeket.

A cég az összegyűjtött adatokat, melyek természetesen tartalmazzák a járművek sebességét is, a helyi és a regionális önkormányzatoknak adta el Hollandiában, hogy ezzel segítsék a rendőrség munkáját. Egyre több és több okostelefon rendelkezik GPS szolgáltatással, így a TomTom rákényszerült, hogy más forrásokból pótolja a kieső profitot, beleértve a forgalmi adatok eladását is.

A The Associated Press jelentése szerint, szerdán Európa legnagyobb műholdas navigációs készülékeket gyártó cége, bocsánatot kért ügyfeleitől. A bocsánatkérésben kiemelték azt, hogy az adatok eladásával abban reménykedtek, hogy javulhat a közlekedésbiztonság és tehermentesíthetőek a forgalmas csomópontok.

A cég ügyvezetője, Harold Goddijin egy e-mailben üzent az ügyfeleknek, melyben leírta, korábban sosem tervezték az adatok ilyen módú felhasználását és megértik, hogy sok ügyfél nem örül ennek. Elmondta azt is, hogy a jövőben a licence megállapodások tiltani fogják az adatok ilyen formájú felhasználását.

http://www.theregister.co.uk/2011/04/27/tomtom_customer_data_flap/


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2024-53104 – Linux Kernel sérülékenysége
CVE-2025-34028 – Commvault Command Center Path Traversal sérülékenysége
CVE-2023-44221 – SonicWall SMA100 Appliances OS Command Injection sérülékenysége
CVE-2024-38475 – Apache HTTP Server Improper Escaping of Output sérülékenysége
CVE-2025-24132 – Apple AirPlay sebezhetősége
CVE-2025-31330 – SAP Landscape Transformation sebezhetősége
CVE-2025-27429 – SAP sebezhetősége
CVE-2025-21204 – Windows Process Activation Elevation of Privilege sebezhetősége
CVE-2025-32432 – Craft CMS RCE sebezhetősége
CVE-2025-1976 – Broadcom Brocade Fabric OS Code Injection sebezhetősége
Tovább a sérülékenységekhez »