“Egerek háborúja – avagy támadások az információs társadalom ellen”

A fenti cím volt a mottója a HTE Távközlési Szakosztálya szervezésében 2010. január 28-án, a BME “I” épületében megtartott Távközlési Klubnak.

A klub az informatikai hadviselés területére kalauzolta a résztvevőket és a meghívott szakértők segítségével különböző vitaindító előadások alapján került sor az este folyamán a vélemények ütköztetésére és/vagy az egyetértésre.

Az est házigazdája Dr. Maros Dóra (BMF KVK tudományos dékánhelyettese) volt.

A vitaindító előadások az alábbiak voltak:

  • Dr. Kovács László mk. őrnagy (ZMNE) – Információs háború: célpontok, eszközök, stratégiák
  • Dr. Angyal Zoltán (CERT-Hungary) – A Nemzeti Hálózatbiztonsági Központ szerepe a kritikus informatikai infrastruktúrák védelmében
  • Buherátor (anonim hekker) – Zombiharcosok és kiberterroristák

A kritikus információs infrastruktúrák védelmének témájában illetve az ezen feladatban ellátott intézményi szerepéről a PTA CERT-Hungary, 2010. január 1-jétől  – a kormányrendeletben meghatározott új nevén – a Nemzeti Hálózatbiztonsági Központ vezetője tartott előadást.

Az érdeklődés olyan nagy volt – majdnem 100 fő részvételével zajlott a klubfoglalkozás – hogy az előadásokat mintegy egy órás vita követte.

Az előadások rövid időn belül elérhetők lesznek az Egyesület ill. a Szakosztály/klub honlapján is.


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2026-24858 – Fortinet Multiple Products Authentication Bypass Using an Alternate Path or Channel sérülékenység
CVE-2026-1448 – D-Link sérülékenysége
CVE-2026-23745 – “node-tar” Library Path Traversal sérülékenység
CVE-2026-21509 – Microsoft Office Security Feature Bypass sérülékenység
CVE-2026-24061 – GNU InetUtils Argument Injection sérülékenység
CVE-2026-23760 – SmarterTools SmarterMail Authentication Bypass Using an Alternate Path or Channel sérülékenység
CVE-2025-52691 – SmarterTools SmarterMail Unrestricted Upload of File with Dangerous Type sérülékenység
CVE-2018-14634 – Linux Kernel Integer Overflow sérülékenység
CVE-2025-54313 – Prettier eslint-config-prettier Embedded Malicious Code sérülékenység
CVE-2025-31125 – Vite Vitejs Improper Access Control sérülékenység
Tovább a sérülékenységekhez »