Az Egyesült Királyság 16 NATO szövetséges országgal osztott meg bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy Oroszország az elmúlt 18 hónap során kibertámadást indított ellenük.
Dél-Koreában kormányzati döntés született, hogy a Windows 10-re való továbblépés helyett a vonatkozó licenccel 2020-ig rendelkező Windows 7 után a Linux operációs rendszert fogják használni az állami szervek, annak ellenére, hogy a Microsoft felkínálta a Windows 7 2023-ig történő biztonsági frissítését.
Nemzetközi összefogással sikerült megszüntetni egy kiberbűnözői hálózatot, amely a GozNym malware-t felhasználva próbált összesen mintegy 100 millió dollárt ellopni 41 000 áldozattól.
Az „SandboxEscaper” álnevet használó biztonsági kutató kihasználási bizonyítást (PoC) adott közre a GitHubon egy Windows 10-et érintő 0. napi sebezhetőségről.
A Tor Projekt bejelentése szerint már Androidon is elérhető a Tor Browser stabil verziója.
A Google egy téves beállítás miatt 2005 óta egyszerű szöveges formában tárolta egyes G Suite ügyfeleinek jelszavait.
Az orosz belügyminisztérium egy közös adatbázisba gyűjtené a kiberbűnözéssel kapcsolatos információkat.
Az EU kiberbiztonsági ügynöksége újabb tanulmánnyal jelentkezik (Challenges and Recommendations for Industry 4.0 Cybersecurity) a negyedik generációs ipar kiberbiztonsági kihívásainak áttekintéséhez, valamint konkrét javaslatokat is tesz a főbb problémakörök kezeléséhez.
A Microsoft még áprilisban közölt egy listát egyes legitim alkalmazásokról, amelyeket a hackerek felhasználhatnak a Windows Defender kijátszására.
Azok az online vásárlások, amelyeknél a felhasználók Gmail-es e-mail címet állítanak be a megrendelésekről szóló visszaigazoló e-mailek fogadására, rögzítésre kerülnek a Google fiók alatt, attól függetlenül, hogy maga a vásárlás milyen szolgáltatásokon vagy alkalmazásokon keresztül történt.
A Bad Packets szerint egy régóta fennálló sérülékenység miatt több, mint 20 000 Linksys vezeték nélküli router szivárogtat információkat azon eszközökről, amelyek valaha is csatakoztak hozzájuk.
2018 májusa óta az Európai Unió valamennyi tagállama a légi forgalmat igénybe vevő utasok adatait öt éves időtartamú tárolás céljából kezeli, egyúttal összeveti biztonsági adatbázisok tartalmával.