IT Biztonsági hírek

A hét IT biztonsági tanácsa

 

A téli szünet remek alkalom arra, hogy a kiberképességeink fejlesztésével is foglalkozzunk kicsit, és miközben új dolgokat tanulunk, ki is kapcsolódjunk!

E heti tippünkben bemutatunk két ingyenes, igazi karácsonyi kiberkihívást, amelyek egyrészt belépő szintű IT biztonsági ismeretekkel rendelkezők számára is hasznosíthatóak, másrészt valóban szórakoztatóak.

TryHackMe – Advent of Cyber

A TryHackMe egy kiváló ingyenes feladványokkal is rendelkező kibergyakorló platform, amelyet készítői úgy alkottak meg, hogy az egészen kezdő szintű felhasználóktól a pentester szakemberekig mindenki találjon benne hasznos információt. Egy gyors regisztrációt követően kiválaszthatjuk a tudásunkhoz illő nehézségi fokozatot, és már böngészhetünk is a virtuális „osztálytermek témái között”, és gyűjthetjük a jelvényeket a napi feladatok elvégzésért. A tananyagokat pedig bármikor félbehagyhatjuk, és ugyanonnan folytathatjuk.

A TryHackMe egész évben kínál tanulnivalót, azonban december elsejétől – immáron harmadik – alkalommal útjára indította az Advent of Cyber eseményt is, amely leginkább a kiberbiztonsággal még csak ismerkedőket célozza. Ennek során december 1 és 25 között minden nap feladványokat kapunk, amely egy interaktív karácsonyi történet köré szerveződik. A napi küldetések vegyesen tartalmaznak írásos és videótartalmakat, a témák pedig a webes támadásoktól a nyílt forrású információszerzésig (OSINT) terjednek.

Az sem mellékes megemlíteni, hogy a résztvevők értékes nyereményekkel gazdagodhatnak!

Tudj meg többet itt: https://tryhackme.com/christmas

2021  SANS Holiday Hack Challenge & KringleCon 

A SANS Institute minden évben egy fantasztikus virtuális kalandra invitál bennünket. A Holiday Hack Challenge egyszerre játék, és lehetőség a mindennapok során is hasznosítható IT biztonsági ismereteket szerezni, miközben egy közösség részeseivé válhatunk.

A challenge során egy általunk választott avatárral fedezhetjük fel a virtuális játékteret, ahol újabb és újabb feladványokkal találkozunk, miközben felgöngyölítjük az aktuális történetet, amelyben valaki mindig borsot tör Télapó és a manók orra alá.

És ez nem minden! A kihívás mellett fut a Kringlecon webkonferencia, amely során neves kiberbiztonsági szakemberek tartanak előadásokat aktuális kiberbiztonsági témákról. Az előadások során elhangzottak pedig segítenek megoldani a kihívás feladványait.

A Holiday Hack Challenge népszerűsége évről-évre növekszik, tavaly mintegy 19 000-en vettek részt az eseményen a világ minden tájáról. A játék hangulatát az egyedi készítésű zene, és az alkotói csapat lelkesedése emeli az egyik legélvezetsebb és legkomplexebb kihívássá.

Idén a kaland december közepétől kezdődik, iratkozz fel már most az e-mailes értesítésre itt: https://www.sans.org/mlp/holiday-hack-challenge/

Azonban addig sem vagy tétlenségre kárhoztatva, a korábbi évek kihívásai bármikor újrajátszhatóak egy kis gyakorlásként:

https://www.holidayhackchallenge.com/past-challenges/

 

 

Segíthetünk? Lépjen kapcsolatba velünk!

Hatósági bejelentés

Nemzeti Kibervédelmi Intézet Hatósági Főosztály
Székhely: 1022 Budapest, Törökvész út 32-34.
Levelezési cím: 1399 Budapest 62. Pf. 710/37.
Telefon: +36 (1) 206-9320
Fax: +36 (1) 206-9329
E-mail: hatosag@nki.gov.hu
Hivatali kapu rövid neve: NBSZ (KRID: 427386978)
Intézetvezető: dr. Bencsik Balázs

Sérülékenységvizsgálati felkérés

Az online sérülékenységvizsgálati adategyeztető kitöltéséhez kattintson a következő gombra:

adategyeztető kitöltése

Incidens bejelentés

Incidens bejelentéshez kattintson a következő gombra:

Incidens bejelentés

Incidens bejelentés anonim módon

Anonim incidens bejelentéshez kattintson a következő gombra:

Anonim incidens bejelentés

Az NBSZ NKI által kezelt incidensekre vonatkozó statisztikai adatok

Incidensek eloszlása típus szerint 2021.11.19. - 2021.11.25.

Incidensek eloszlása kockázati besorolás szerint 2021.11.19. - 2021.11.25.