A Google csak európán belül köteles eleget tenni „felejtés jogának”

 

Az Európai Unió Bírósága (EUB) kimondta: az Internetes kereső szolgáltatások nem kötelezhetők arra, hogy globálisan tegyék elérhetetlenné azon linkeket, amelyek törlését a felejtés joga alapján kérelmezték, hanem csupán az európai országokból. A felejtés joga ─ azaz hogy egy személyre vonatkozó információk az érintett kérésére törlésre kerüljenek a keresési találatok közül ─ évek óta vita tárgyát képezi az EU és a Google között. Az EUB 2014-es határozatának értelmében a keresőmotorok kötelesek megszüntetni a „nem megfelelő, nem vagy már nem releváns, illetve túlzó” tartalmakra mutató hivatkozásokat. A Google ennek engedelmeskedve az európai felhasználók számára elérhetővé tett egy online űrlapot, amin leadhatják a tartalomeltávolítási kérelmet, amelyből azóta több millió érkezett be, ezek közül végül 846 000-en hajtottak végre törlést. A globális törlés kérdésköre 2015-ben merült fel, amikor a francia adatvédelmi hatóság (Commission Nationale de l’Informatique et des Libertés – CNIL) kifogásolta, hogy a linkek az EU-n kívül elérhetőek maradnak, így az európai polgárok VPN segítségével továbbra is hozzáférhetnek a blokkolt URL-ekhez. A tech óriás azonban 2017-ben fellebbezett, a bíróság pedig most a Google mellett döntött, azzal a megjegyzéssel, hogy a szolgáltatóknak biztosítaniuk kell, hogy az európai polgárok ne érhessék el a kérdéses linkeket a kereső motorok EU-n kívül alkalmazott változatai segítségével.

(arstechnica.com)