Hatósági eljárás indult egy olasz kémszoftver fejlesztő cég ellen

 

A nápolyi rendőrség közleménye alapján a hatóságok razziát tartottak a hivatalosan biztonsági kamera megfigyelő rendszert működtető, azonban a Motherboard információi szerint kémprogramokat is gyártó eSurv nevű cégnél. Egy korábbi publikációjuk szerint a cég felelős több, mint 25, a Google Play Store-ba juttatott káros kódért, amelyekre az eset kapcsán vizsgálódó kutatók összefoglaló néven, Exodus-ként hivatkoznak. A spyware-t több komoly kritika is érte, mert bár a fejlesztő cég rendelkezik érvényes, „passzív és aktív elfogó rendszerek fejlesztésére” szóló szerződéssel, a hatályos olasz jogszabályok értelmében a kémkedési célú szoftverek nem telepíthetők a célpont megfelelő leellenőrzése nélkül. Az Exodus készítői ezt azonban nem végezték megfelelően, ráadásul nem ez volt az egyetlen súlyos hiba. Mint kiderült, a fertőzött eszközökön az Exodus hátsó ajtót is nyitott, ezzel bárki számára támadhatóvá téve őket. Helyi lapok információi szerint a rendőrségi eljárás már a Motherboard múlt heti cikke előtt megindult, amelynek részeként most az eSurv teljes infrastruktúráját lekapcsolták, egy, a céghez közel álló forrás szerint illegális lehallgatás vádjával.

(motherboard.vice.com)