Vatikán elleni kibertámadásokkal gyanúsítják Kínát

 

A Vatikán és a hongkongi katolikus egyházmegye elleni kibertámadásokkal gyanúsítják Kínát. A RedDeltának nevezett ─ a feltételezések szerint kínai állami támogatású ─ hacker csoport májusban indított támadásokat a Recorded Future szerint. A művelet célja a Vatikán és Kína között született 2018-as diplomáciai megállapodás megújítása előtti hírszerzés lehetett. (Ez a megállapodás rendezte a kínai kormányzat ellenőrzése alatt álló, ám a Vatikán által el nem ismert Kínai Katolikus Hazafias Szövetség hét püspökének státuszát, több évtizedes nézeteltérést oldva fel ezzel.) A kibertámadási kampány legalább július 21-ig tartott, ennek során a támadók többek közt adathalászatot is alkalmaztak a Hongkong Tanulmányi Misszió, valamint a Pápai Külügyi Missziók Intézete ellen a Pápai Államtitkárság hivatalos fejlécével készített hamis dokumentum segítségével. A támadók információkat szerezhettek a Szentszék álláspontjáról a szeptemberben esedékes tárgyalásokat illetően, valamint a különböző katolikus szerveződések demokrácia-párti tüntetésekkel kapcsolatos pozíciójáról. A Vatikán eleddig nem kommentálta a jelentést, a kínai külügy “alaptalan spekulációnak” nevezte a gyanúsítgatást.

(securityweek.com)