2018-10-05 13:33:03

Svájci polgárjogi aktivisták a strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bírósághoz kívánnak fordulni az ország állampolgárait érintő, indokolatlan adatkészletezés okán, amellyel összefüggésben a Nagy-Britanniában hasonló tartalommal megalkotott jogszabály ellen hozott strasbourgi ítéletre is hivatkoznak.

2018-10-04 16:23:14

Egy, a Bloomberg által publikált cikk szerint állítólag egy apró, káros kódokat tartalmazó mikrochipre bukkantak egyes Kínában gyártott alaplapokon, amelyeket széles körben használnak ─ például közel 30 amerikai vállalat, köztük az Apple és az Amazon szervereiben.

2018-10-04 14:26:04

A tervek szerint az USA elérhetővé teszi offenzív kiber arzenálját a NATO számára, az olyan fenyegetések elleni védelem gyanánt, mint amit Oroszország jelent.

2018-10-04 11:09:09

A FireEye úgy véli, Oroszország a 2018-as amerikai időközi választásokkal kapcsolatos dezinformációs műveletek terén feltehetően óvatosabb lesz, mint 2016-ban, az amerikai elnökválasztáskor ─ írja a ZDNet.

2018-10-03 15:19:09

A Google Jigsaw nevű részlege bemutatta az Intra nevű mobil applikációt, amellyel a cég szerint megelőzhetőek a DNS manipulációs támadások, amelyeket egyes országok az állami cenzúra eszközeként hír és közösségi oldalak elérésének blokkolására használnak ─ a TechCrunch cikke ezzel kapcsolatban név szerint említi Törökországot és Venezuelát.

2018-10-03 10:55:17

Az amerikai energiaügyi minisztérium 28 millió dollárral támogatja a kiberfenyegetéseket megelőző, detektáló és elhárító innovatív eszközök és technológiák fejlesztését.

2018-10-02 14:24:37

A 2018. október 1-jén életbe lépő „Customs and Excise Act 2018” értelmében az Új-Zélandra látogatóknak a hatóságok kérésére hozzáférést kell biztosítaniuk elektronikus eszközeikhez határátlépéskor, a hatóságnak azonban ehhez ésszerű gyanúval kell rendelkeznie.

2018-10-02 11:50:18

Kanada védelmi minisztere bejelentette a Kanadai Kiberbiztonsági Központ (Canadian Centre for Cyber Security) megalakulását 2018. október 1-jén.

2018-10-01 16:04:20

A San Diegó-i kikötő 2018. szeptember 26-án értesítette az FBI-t és az amerikai Belbiztonsági Minisztériumot a szervezet egyes IT részlegeit ért ransomware támadásról.

2018-10-01 13:28:18

Belgium Védelmi Minisztériuma perelni kívánja a Google-t, mivel a nevezett amerikai óriáscég online térképszolgáltatása államilag fokozottan védendő helyeket ─ például katonai bázisokat ─ az erre vonatkozó kérések ellenére sem takar ki.

2018-10-01 11:01:09

Sir Timothy Berners-Lee, az „Egy kis lépés a Web-nek..” című posztjában mutatta be új, Solid névre hallgató nyílt forrású platformját, amely alternatívát kíván nyújtani a jelenlegi adatkezelési modellnek.

2018-10-01 10:09:44

Az észt rendőrség 152 millió euróra perli a Gemaltót, amiért tavaly vissza kellett vonni az észt elektronikus személyigazolványokat egy biztonsági hiba miatt.