A Safety Detective kutatója komoly hibát fedezett fel az Amadeus online repülőjegy foglalási rendszerben, amelynek következtében illetéktelen személyek képesek lehettek hozzáférni az utasok adataihoz, valamint módosítani is azokat.
India egy kibervédelmi ügynökség felállításán dolgozik, amely az indiai védelmi minisztérium alatt működő Összhaderőnemi Törzs (Integrated Defence Staff – IDS) irányítása alatt áll majd.
Az utóbbi évek incidensei bebizonyították, hogy a politikai választások hatványozottan kitettek idegen államok érdekei mentén indított kiber műveleteknek, azonban jelen állás szerint a 2019-es európai parlamenti választás kapcsán mind a 27 tagállamnak saját magának kell megbirkóznia a választási rendszereik biztosításával.
Annak érdekében, hogy segítsék a kiberbiztonsági stratégiák kialakítását, az ENSZ infokommunikációs technológiával foglalkozó ügynöksége, az International Telecommunication Union (ITU) egy kifejezetten szabályalkotóknak szánt ajánlásgyűjteményt ad közre.
Egy kaliforniai bíró úgy határozott, hogy az amerikai hatóságok nem kényszeríthetik arra a gyanúsítottakat, hogy arcfelismerés, vagy ujjlenyomat olvasás útján feloldják a telefonuk zárolását.
Az amerikai Mondelez élelmiszergyártó óriás mintegy 100 millió dollárra perli a Zurich biztosító céget, amiért az elutasította a NotPetya zsarolóvírus támadás kapcsán benyújtott kárigényét.
A terrorszervezetek ─ mint például az ISIS ─ évek óta hatékonyan használják a streaming szolgáltatásokat, fájlmegosztó platformokat és a közösségi médiát kapcsolattartáshoz, toborzó tevékenységhez.
A FireEye egy legkésőbb 2017 januárja óta zajló kiterjedt kibertámadási kampányra hívja fel a figyelmet, amely kormányzati, telekommunikációs és egyéb internetes infrastruktúrák ellen zajlik világszerte, de legfőképp a közel-keleti, észak-afrikai, európai és észak-amerikai régiókban.
Bizalmas NSA dokumentumok ellopásának vádjával 2016 októberében amerikai hatóságok letartóztatták Harold T. Martint, akinek az azonosításában a Politico információi szerint lényeges szerepe volt a Kaspersky-nek.
Az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) fontosságához képest nem bővelkedik a megfelelőség kialakítását segítő hatékony útmutatókban, ezen kíván változtatni a GDPR.eu weboldal ─ adja hírül a Protonmail blog bejegyzésében.
Egy újonnan közzétett biztonsági rés kihasználásával a Skype alkalmazáson keresztül fogadott hívások lehetővé tették az Androidos eszközök zárolásának megkerülését, így a feloldási művelet végrehajtása nélkül megtekinthetők voltak az eszközökön tárolt fényképek, névjegyek és böngészőablakok.
Piotr Duszyński lengyel biztonsági kutató közzétett egy Modlishka névre keresztelt sérülékenység vizsgálati eszközt a GitHubon, amellyel egyszerű módon automatizálhatóak az adathalász támadások, és még a kétfaktoros hitelesítéssel ellátott fiókok is sikeresen támadhatóak, azok kivételével, amelyek U2F-alapú hardverkulcsokkal védettek.