Amatőr kémek támasztják alá a Mandiant állításait

Az Internetet rendszeresen használó emberek elég sok újdonsággal találkozhattak az elmúlt hét óta, amikor is a Mandiant biztonsági cég kiadta azt a jelentését, amely a kínai hadsereg Sanghajban lévő különösen képzett hacker csoportjáról és az általuk elkövetett betörésekről szólnak. A kínai nyelet ismerő internetezők és amatőr hacker-ek feltúrták az egész világhálót, hogy a jelentésben szereplő emberek nyomaira bukkanjanak. Az általuk feltárt – bár csak közvetett – bizonyítékok alátámasztják, hogy valóban a kínai hacker-ek törnek be az amerikai vállalati számítógépes hálózatokba. A Mandiant szerint az “amatőr kémek” képesek  voltak arra is, hogy az egyik kínai hacker-t nyomon kövessék egy a főhadiszállástól 600 méterre álló lakásig. Egy másik esetben arra találtak bizonyítékot, hogy az egyik hacker-nek köze van a hadsereg által fenntartott műszaki egyetemhez, ahol az amerikai biztonsági szakértők szerint a legjobb kínai hacker-eket képezik ki. Mások pedig felvételi hirdetményeket találtak, amelyeket azt bizonyítják, hogy az egység már 2004 óta működik.


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2024-53104 – Linux Kernel sérülékenysége
CVE-2014-3931 – Multi-Router Looking Glass (MRLG) Buffer Overflow sérülékenysége
CVE-2016-10033 – PHPMailer Command Injection sérülékenysége
CVE-2019-5418 – Rails Ruby on Rails Path Traversal sérülékenysége
CVE-2019-9621 – Synacor Zimbra Collaboration Suite (ZCS) Server-Side Request Forgery (SSRF) sérülékenysége
CVE-2016-4484 – Linux sérülékenység
CVE-2025-32463 – Linux sérülékenység
CVE-2025-32462 – Linux sérülékenység
CVE-2025-6463 – Wordpress sérülékenység
CVE-2024-51978 – Brother sérülékenység
Tovább a sérülékenységekhez »