Az Anonymous szerint nem tisztességes a Stratfor betörés pere

Az Anonymous azt követeli, hogy a Stratfor betörés tárgyalását vezető bírónő mondjon le a perről elfogultság miatt. Mint ismeretes, tavaly decemberben feltörték a Stratfor weboldalát, és onnan körülbelül 50000 hitelkártya számot, 5 millió email címet, telefonszámot és könnyen feltörhető jelszót loptak el, illetve tettek nyilvánosan elérhetővé. Márciusban a korábbi LulzSec vezető Hector Monsegur információi alapján letartóztatták Jeremy Hammond-ot, akit az FBI azzal gyanúsít, hogy egyike volt a betörés elkövetőinek. A múlt héten tartott meghallgatáson Loretta Preska bírónő elutasította, hogy óvadékért cserébe szabadlábra helyezzék, mivel “túlságosan nagy kockázatot jelent a közösségre”. Az Anonymous tiltakozását az váltotta ki, hogy kiderült, a bírónő férje is áldozattá vált a Stratfor betörés kapcsán.

http://www.zdnet.com/anonymous-claims-stratfor-hacking-trial-is-partial-unfair-7000007873/


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2023-4863 – Google Chrome sérülékenysége
CVE-2023-40186 – FreeRDP sérülékenysége
CVE-2023-20890 – VMware Aria Operations For Networks sérülékenysége
CVE-2023-34039 – VMware Aria Operations for Networks sérülékenysége
CVE-2023-23770 – Motorola MBTS Site Controller sérülékenysége
CVE-2023-38388 – JupiterX Core Premium WordPress Plugin sérülékenysége
CVE-2023-38831 – RARLabs WinRAR sérülékenysége
CVE-2023-38035 – Ivanti Sentry sérülékenysége
CVE-2023-20212 – ClamAV sérülékenysége
CVE-2023-36847 – Juniper Networks Junos OS sérülékenysége
Tovább a sérülékenységekhez »