Az internet decentralizációja, hogy a nagytestvér ne találhasson meg

Kedden délután Hillary Rodham Clinton államtitkár Washingtonban az internet és emberi jogokról beszélt, míg Eben Moglen a Columbia Egyetem jogi professzora egy bevásárlólistát állított össze az internet újraépítésére.

A lista olcsó, kicsit, alacsony fogyasztású “bedugós” szerverekkel kezdődik, mondta Mr. Moglen. Egy kis készülék, akkora mint egy telefon töltő amelyben egy alacsony fogyasztású chip dolgozik. Bedugod a konnektorba és meg is feledkezhetsz róla.

Majdnem mindenkinek lehetne egy ilyen mini szervere amit már korlátozott feladatkörökre gyártanak, de át lehetne őket alakítani teljes körű internetes alkalmazások kezelésére.
Mr. Moglen elmondta azt is, hogy ezeknek az eszközöknek az ára rohamléptékben csökken. Most 99$-ba kerülnek de hamarosan csak 69$ lesz az áruk. Mire széles körben elterjed csak 29$ lesz.

A dolog hiányzó összetevője az ingyenesen elérhető és könnyen használható szoftvercsomagok. Benne kell lennie a teljes rendszernek, minden adatvédelmi és biztonsági eszköznek amire a civil világban szükségünk lehet. Benne kell lennie mindennek ami miatt aggódnunk kéne.
Dugjunk be egy ingyenes szoftverrel futó miniszervert a falba és már is kész a Freedom Box, ami decentralizálja az információt és a hatalmat. Éppen ezért Mr. Mogen ebben a hónapban létrehozta a Freedom Box alapítványt, hogy koordinálja ezt a szoftvert.

A mérnökeinket sokkal inkább a politika felé kell irányítanunk. Ami Egyiptomban történt az rendkívül inspiráló, de ott a kormány túl későn akarta irányítása alá vonni az internetet és nem tudott olyan könyörtelen lenni, mint lehetett volna.

http://mobile.nytimes.com/2011/02/16/nyregion/16about.xml
http://wiki.debian.org/FreedomBox
https://alioth.debian.org/projects/freedombox/