Biztonságos Internet Sziget a Városligeti Gyermeknapon

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Fővárosi Önkormányzatttal közösen immár második évtizede rendezi meg kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvénysorozatát a budapesti Városligetben. A Ligetbe látogató gyerekeket és szüleiket idén második alkalommal várta a magyar Biztonságos Internet Sziget, ahol fontos és érdekes tanácsokat hallhattak a gyerekek és felnőttek a biztonságos internetezésről. Az idei rendezvényen Sólyom László, államfő is részt vett, aki egyúttal a Biztonságos Internet Szigetre is ellátogatott.

Az Európai Unió Safer Internet Plus programjának keretén belül működő magyar konzorcium mindenkori célja, hogy felhívja az internetező gyermekek és szüleik figyelmét az interneten leselkedő veszélyekre és megteremtse annak lehetőségét, hogy a már kialakult problémákat időben és hatékonyan orvosolhassuk.

Az európaszerte több országban működő “mozgalom” magyar képviselői, ill a konzorcium tagjai között a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alaptívány és a Magyar Tartalomipari Szövetségen kívül a Puskás Tivadar Közalapítvány – Nemzeti Hálózatbiztonsági Központja is szerepel. A magyar Safer Internet Plus program koordinátora által szervezett Biztonságos Internet Sziget idén is sikeresen és játékosan látta el információkkal a netező gyerekeket a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából, ahol ha szükség volt rá, – a rendezvényen együttműködő partnerek (Microsoft, Vodafone, T-Home, UPC, Symantec, Egyszervolt.hu) számítógépes készségfejlesztő programjai, számítógépes játékai és számítógép-parkján túl – szakértőink a szülők kérdéseit is megválaszolták.

A Safer Internet Plus Programról bővebben itt tájékozódhat.


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2025-54987 – Trend Micro Apex One (on-premise) management console sérülékenysége
CVE-2025-69260 – Trend Micro Apex Central Message Out-of-bounds Read DoS sérülékenysége
CVE-2025-69259 – Trend Micro Apex Central Message Unchecked NULL Return Value DoS sérülékenysége
CVE-2025-69258 – Trend Micro Apex Central LoadLibraryEX RCE sebezhetősége
CVE-2025-8110 – Gogs Path Traversal sérülékenysége
CVE-2025-48633 – Android Framework Information Disclosure sérülékenysége
CVE-2025-48572 – Android Framework Privilege Escalation sérülékenysége
CVE-2026-21877 – n8n Remote Code Execution via Arbitrary File Write sérülékenység
CVE-2025-68668 – n8n Arbitrary Command Execution sérülékenység
CVE-2025-68613 – n8n Remote Code Execution via Expression Injection sérülékenység
Tovább a sérülékenységekhez »