Ha már a Google-re nem számíthatunk, a Microsoft legalább segíthetne

Elég kellemetlen következménye az okostelefonok elterjedésének, hogy nehezen tudjuk kontrollálni a megtalálható és felhasználható személyes adataink mennyiségét. Fontos figyelemmel kísérni, hogy melyik informatikai nagyvállalat milyen szerepet kíván játszani ebben a jövőben.

Rengeteg szolgáltatás érhető el oly módon, hogy a már facebook-on regisztrált azonosítónkkal lépünk be rá, így engedélyt adva a facebook-nak is, és a használni kívánt szolgáltatásnak, hogy egymással megosszák az adatainkat. Ezek a megoldások igen könnyűvé, és hatékonnyá teszik a működésünket, ugyanakkor semmiféle garancia nincs arra, hogy ezek a cégek kizárólag arra fogják az adatainkat felhasználni, amire ígérték.

A telefonos app-ok jelentős része úgy kutakodhat a telefonunkban, ahogy csak akar. Az Apple legújabb operációs rendszere magas fokú védelmet ígére az adatbiztonsági kérdések vonatkozásában. A Google érthető módon nem érdekelet nem az adataink védelmének biztosításában, azonban a Microsoft most készülő új rendszereitől joggal várják a szakértők, hogy segítséget nyújt majd a felhasználóknak.

https://www.infoworld.com/d/consumerization-of-it/microsoft-should-follow-apples-lead-in-protecting-personal-info-197571?page=0,1

 


Legfrissebb sérülékenységek
CVE-2023-4863 – Google Chrome sérülékenysége
CVE-2023-40186 – FreeRDP sérülékenysége
CVE-2023-20890 – VMware Aria Operations For Networks sérülékenysége
CVE-2023-34039 – VMware Aria Operations for Networks sérülékenysége
CVE-2023-23770 – Motorola MBTS Site Controller sérülékenysége
CVE-2023-38388 – JupiterX Core Premium WordPress Plugin sérülékenysége
CVE-2023-38831 – RARLabs WinRAR sérülékenysége
CVE-2023-38035 – Ivanti Sentry sérülékenysége
CVE-2023-20212 – ClamAV sérülékenysége
CVE-2023-36847 – Juniper Networks Junos OS sérülékenysége
Tovább a sérülékenységekhez »